I. könyv: Felismerés 2. fejezet: Tűzpróba

Pontosan egy hét telt el amióta meggyulladt a kezem. Persze nem csak egyszer fordult elő. Mikor felhúztam magam, vagy valami nem tetszett, egyszerűen magától csinálta. Anyáék szerint lehet, hogy csak most jött elő bennem az idomár vér. De szerintem ez egy baromság. Ha eddig idomár vér folyt volna az ereimben, akkor már régóta meg kellett neki jelennie. De nem tette.  

-          Minek itt lenni? – raktam fel a lábamat a váróteremben lévő asztalra.

-          Mert kíváncsiak vagyunk, mik ezek a felindulásaid. – mondta anya.

-          Hagyjatok már ezzel az egésszel, már nagyon elegem van! – elővettem a telefonom, és felléptem facebook-ra.

-          A következőt. – hallottam a nővér hangját az ajtóból.

Ilyenkor érzem magam öt évesnek, akit a szülei elkísérik a doktor bácsihoz.

-          Rég láttalak itt Deron. – köszönt, ahogy beléptem az ajtón.

-          Nem is járok ide sokat.

-          Azt látom. Akkor lássuk, mi a panaszod?

Mikor leültem a székbe, valami furcsa érzés fogott el.

Hírtelen egy kék szobában voltam. A doktor eltűnt, és csak egy medúzaszerű izé állt velem szemben. Megpróbáltam önakaratomból tüzet csinálni, de nem sikerült. Akár milyen érzelmet is próbáltam, nem jött a tűz. Elkezdtem hátrálni, de az a valami követett. Megfogtam a széket, és nekivágtam. Átment a testén, mintha egy szellem lenne. A szellemvilágban vagyok?

-          A nevem Watu.

-          Watu? – néztem rá furcsán.

-          Nem emlékszel már rám Avatar?

-          Hülye vagy? Milyen Avatar?

-          Watu, hogyan szabadultál ki? – jött ki egy nőies hang a torkomon.

-          Rava, de rég nem hallottam felőled.

-          Menj innen!

Ismét az orvos állt előttem. Kezében tartott egy tollat, és várta, hogy mondjam a panaszom. Mikor feleszméltem, felálltam a székről, és minden köszönés nélkül kirontottam a rendelőből.

Hazaérve, berúgtam a bátyám ajtaját, és előkerestem a tűzidomár tekercseit. Soha nem érdekelt mik lehetnek benne, de most késztetést éreztem, hogy megtudjam. Mikor találtam egy viszonylag egyszerűt, kimentem a kertbe, és próbálkoztam. Sehogy nem sikerült egy kis szikrát sem létrehoznom. Annyira ideges lettem, hogy a földhöz vágtam azt a szar tekercset, és lefeküdtem a fűbe. Éreztem, ahogy a Nap meleg átjárja a testem minden egyes porcikáját, és lenyugszom.

-          Miért dobálod a tekercset? – valaki eltakarta előlem a Napot.

-          Nem akarok róla beszélni, inkább hagyj!

-            Deron, muszáj arról a délutánról beszélnünk. – ült le mellém Samantha. Amióta összeverekedtem a testvérével nem beszéltünk egy szót sem.

-            Mit? Hogy nem akarsz vele többé találkozni, mert megmentettem az életed az idegbeteg testvéredtől? – néztem fel rá.

-            Ne viselkedj már úgy, mint egy hat éves kislány. Te is nagyon jól tudod, hogy nem kell engem félteni. Már kiskorom óta nagyon tehetséges tűzidomár vagyok, ezt el kell ismerned, akár mennyire is esik nehezedre. És minek neked ez a tűzidomár tekercs?

-            Elég hosszú sztori.

Elmeséltem neki az orvosnál történeket.

-          Akkor ezek szerint, te vagy az Avatar?

-            Az képtelenség. Még egy kurva szikrát sem bírok előteremteni, nem hogy mind a négy elemet uralni.

-            Állj fel. – nyújtotta a kezét.

-            Minek?

-            Csak állj fel. – mosolygott, én meg megfogtam a kinyújtott végtagját. – Ha tényleg te vagy az Avatar, akkor képes leszel erre is. Megtanítok neked egy mozdulatot, amit nekem tanítottak, mikor elkezdtem a tanulmányaimat.

Egyenes háttal megállt, felemelte az egyik lábát, tett vele egy kört a levegőben, közbe a tűz úgy ment utána. Ennyi lenne? Komolyan ennyi?

-          Megpróbálod?

-          Asszem menni fog.

Utána csináltam, de nekem nem jött ki tűz.

-            Tudod mi a te bajod? – vigyorgott. – Hogy makacs és önfejű vagy. Azt hiszed, hogy minden egyből menni fog neked. Pedig nagyon nem. A tűzidomítás olyan, akár egy létforma. Ismerni kell minden kis apró rezzenést. Érzed a Nap melegét? Koncentrálj arra. Ha ez sikerül, és nem félsz tőle, akkor sikerülni fog. De elsőnek is önuralmon. – az utolsó szót kihangsúlyozta. 

Önuralom. Nap melege. Micsoda baromságok! Megpróbáltam még egyszer, de ismét kudarcot vallottam.

-          Szart sem ér ez az egész. Inkább bemegyek!

-            Nem mész sehová Deron Grayfall! Akkor is meg fogod csinálni azt a mozdulatot, mert tudom, hogy képes vagy rá!

-            Komolyan mondod? – fordultam vissza hozzá.

-            Mikor hazudtam én neked? – elmosolyodott, és nyomott egy puszit az arcomra. – Na gyerünk te nagy gyerek. Sikerülni fog az a tűz. Csak ne felejtsd el amit mondtam.

Hátrébb ment, és újra megpróbáltam. Egész végig az ő szavai jártak a fejemben. Éreztem a Nap melegét, és egyre nagyobb lett az önuralmam. Vettem egy mély levegőt, behunytam a szeme, és megcsináltam a mozdulatot. Sikeresen. Tűzidomár vagyok!

-          Akkor tehát igaz. – borult térdre Samantha.

-          Micsoda? Állj fel!

-          Te vagy a következő Avatar.