I. könyv: Felismerés 1. fejezet: Az éledő tűz

Miért kellett a tudósoknak feltalálni a kémiát? Miért kell, pont nekem tanulnom kémiát, amikor soha életemben nem leszek kémikus?! De persze mint minden középiskolában kötelező tárgy. Főleg, hogy a szüleid rád erőltették a kémia faktot, mert azt akarják, hogy jó egyetemre menj.

-          Deron figyelsz egyáltalán az órámon, vagy megint elkalandoztál tündérországba? – kérdezte gúnyosan Mr. Dormic. Mindenki egyszerre felröhögött, én meg már visszaszólásra nyitottam a szám, mikor Samantha megfogta a karomat hátulról.

-          Jobban jársz, ha nem szólsz vissza neki. – mondta halkan. – Tudod jól, hogy már fekete listáján vagy. – bólintottam. Igaza volt Samantha-nak. Sokszor húztam már ki nála a gyufát. A szüleim mindig szigorúbban viselkedtek velem, mivel én nem voltam idormár, ahogy a bátyám.

-          Bocsánat. – intettem a kezemmel.

És folytatódhatott a kínkeserves kémia fakt, amiből volt még tizenöt perc. Szokásom órákon rajzolni. Sokan mondják, van tehetségem a rajzhoz, és olyan egyetemre kéne mennem. De ezt nem tehetem meg.

Mikor vége lett a faktak, hála az égen mehettem haza. Délután fél öt van, és még nem voltam deszkázni. Ezért utálom az utolsó évet. Soha nincs semmire sem időm. És, mint az a mintagyerek, a szüleim szerint, nem tehettem meg, hogy elmegyek otthonról szó nélkül. De kit érdekelnek a szülők. A város egyik legbefolyásosabb családja vagyunk, és ennek köszönhetőnek rengeteg a barátom is. Még hogy egy tizennyolc éves fiú ne lógjon a barátaival, mert a szülei megtiltották neki? Hát ezen kibaszott nagyot röhögtem.

-          És itt van a balhés fiú. – jelent meg mellettem Samantha.

-            Úgy már – röhögtem. – Én csak szimplán magamat adom a suliban is. – kacsintottam rá.

-          Az igazi éned lassan eléri, hogy érettségi előtt kicsapjanak az iskolából.

-          Soha nem fogják azt elérni, hogy itt hagyjam ezt az átkozott kócerájt.

-          Remélem is. – karoltam át a vállánál.

Samantha az a lány, akivel mindent megoszthatok. Ő nem az a fajta, aki lenézi az embereket, mert ő idomár. Még a mai világban is léteznek olyan emberek, mint Korra időszakában. Sokan vannak, akik szétvernek egy embert az utcán, mert nem tud tüzet idomítani.

-          Hé, te! – hallottam a hátam mögül egy ismerős hangot. – Mit keresel már megint Sam közelében?

-          Marco. – fordultam meg lassan. – Ezt nem megbeszéltük már?

-          Hagyd békén a húgomat, te ember!

-          Komolyan, minden nap az elejéről kell kezdenünk? – mosolyogtam gúnyosan.

Egy tűzgömb jelent meg a kezébe, és nekem dobta. Elhajoltam előle. Minden nap megkísérli, hogy hagyjam békén a húgát, mert, hogy nekem semmi közöm nem lehet hozzá. Ő is ugyan azon emberek közé tartozik, akik utálnak minket. Ismét bepróbálkozott a tűzidomítással, de megint sikertelenül. Megunta, hogy mindig kitérek a csapásai elől, ezért villámmal sújtott le rám. Ahogy elhajoltam előle, a villám egyenes Samantha felé indult. Mikor megláttam a szemében a félelmet, egyből megindult a lábam, és elé futottam. A villám egyenes belém csapott. De nem éreztem semmit. Olyan volt, mintha képes lettem volna eltéríteni.

-          Ezt meg hogy a faszba csináltad? – értetlenkedett Marco.

-            Ne kérdezz! – raktam fel mindkét kezem, amikben még mindig éreztem a villám áthatolását.

-            Na, jó, fiúk, látjátok mi lesz abból, ha ilyet csináltok? – lépett mellém Samantha. – Marco, te ne félts engem, meg tudom magam védeni, ha kell, nem vagyok már hat éves és kezdő idomár. És, hagyj, döntsem már el, hogy kivel barátkozom, és kivel nem! – fakadt ki.

-            Semmi baj. – öleltem át ismét a vállánál. – Marco, nagy tapsot érdemelsz! Így mutatsz példát a húgodnak?

-            Te sem vagy jobb! – rángatta ki magát a karjaim közül. – Mikor hagyjátok már abba, ezt a gyerekes viselkedést? Kezdtek nagyon idegesítőek, lenni! – viharzott el mellettünk.

Ahj! Ismét megkaptam, hogy gyerekes vagyok. Ez az Deron, ha így haladsz, elveszíted az egyetlen olyan embert, aki sokat jelent a számodra. Hatalmas taps!

Hazaérve anyámék hangos nevetése fogadott. Itthon van a bátyám. Ez a nap már nem lehet rosszabb. Képeket néztek a telefonján, amiket a körútján csinált. Végigjárta a föld népének tartományait. Gratulálok neki. Éljen egy sikeres tűzidomár fiú, akinek király a keresete.

-          Megjöttél törpe? – figyelt fel, ahogy bezártam az ajtót.

-            Hazaértél. – rendeztem le ennyivel a találkozásunkat, s rohantam fel a szobámba, mert megígértem a srácoknak, hogy skype-on beszélünk.

-            Tíz perc múlva vacsora. – hallottam anya hangját, ahogy becsaptam a szobám ajtaját. Bekapcsoltam a laptopom, és bejelentkeztem. Mindenki fent volt, aki nekem kellett, így csoportos hívást indítottam.

-            Azt hittem már megint balhéba keveredtél. – mondta Justin.

-            Volt egy kis balhém Marcoval, de már minden ok. – dőltem hátra a fotelba, mikor beállítottam a webkamerát.

-            Már megint menőzni akart? – szólalt meg Allie.

-            Ugyan már gyerekek. –röhögtem. – Mikor volt olyan, hogy ő győzött. Sőt ma furcsa volt.

-            Marco? – mondták egyszerre.

-            Nem. Én. Nekem támadt egy villámmal, én azt kikerültem, de Samantha felé ment. Odafutottam, és nem lett semmi bajom. Csak annyi, hogy remegett a kezem egy jó darabig. Elirányítottam a villámot.

-            Azt meg, hogy csináltad? – kerekedett el a szeme Justinnak.

-            Haver, ne tőlem kérdezd. Pár pillanat volt az egész.

-            De, ugye, nem lett bajod? – láttam Allie-n az aggódó tekintetett.

-            Ne aggódj kicsi lány. – kacsintottam. – Mondom, hogy semmi bajom. – küldtem neki egy puszit.

-            Hé! Azért Allie csak a barátnőm. – mondta röhögve Justin.

-            Vigyázz, mert a végén, még átpártolok Deron-hoz. – nyújtotta ki a nyelvét Allie.

-            Na, ezt rendezzétek le magatok között, hozok egy kólát. – felálltam, és kimentem a képből. Lesiettem a konyhába, ahol nekiütköztem a tesómnak.

-            Jobban is figyelhetnél Deron! A testvéred most jött haza, és nagyon fáradt. – mondta anya, ahogy terített meg.

-            Rendben, itt telt be a pohár! Elegem van abból, hogy csak őt dicsőítitek. Észre sem veszitek, milyen eredményeket érek el. Sokkal több díjam, jutalmam van, mint neki. De mégis nektek őt kell dédelgetni, mert idomár! – akadtam ki, és már csak azt vettem észre, hogy kigyulladt a kezem.

-            Fiam, mi lett a kezeddel? – nézett rám kérdőn apa.

-            Azt hiszem ez tűz. – emeltem fel.